SZABÁLYZAT:
A Start és a Finish a Kakastaréj Fogadó terén található.
A pálya minden szakasza turista jelzéssel, szalaggal illetve eligazító táblákkal lesz ellátva .
Baleset esetén helyszinen lesz a Multisalva Hegyimentő csapat. A segélyhívó szám megtalalható a versenyszámon.
A minimum részvételi korosztály a Cross esetében 12 év, a Félmaraton esetében 16 év, a Maraton esetében pedig 18 év.
Family kategóriában kötelezően részt kell vennie minimum egy szülőnek v. nagyszülőnek és egy gyereknek.
A versenytáv megtételére limitálva lesz az idő. A maraton teljes ideje 7 óra, illetve az utolsó előtti frissítő pontig, ami 32 km.-en van 5 és fél óra. Aki nem ér oda addig azt visszaküldjük a verseny helyszínére. A félmaraton ideje 4 és fél óra.
A nevezési díjakat online lehet befizetni 5 munkanapon belül a regisztrálás időpontjától számítva. Törlésre kerülnek mindazok személyek akik nem tartják tiszteletben a szabályokat, de lehetőségük van újra regisztrálni.
A befizetett nevezés más nevező számára nem átruházható.
A rajtnál való meg nem jelenés, lemondás vagy bármilyen okból történő visszalépés esetén a részvételi díjat nem térítjük vissza.
A verseny vis maior vagy a szervezőtől független ok miatti törlése esetén a nevezési díj nem kerül visszatérítésre. A szervező semmilyen módon nem vállalja a résztvevők kapcsolódó költségeit ( szállítás, szállás, étkezés stb.).
A cross, félmaraton és maraton versenyzők 20-án 18-20 óráig, a verseny napján 21-én reggel 6::30-8:00-ig vehetik át a Start csomagot és nevezhetnek helyszínen.
A gyerekek és a Family 20-án 18-20 óráig, a verseny napján 21-én is 6:30 - 11:30-ig nevezhetnek, nekik nincs start csomag, de a díjazáskor minden résztvevőt ajándék csomagban részesítünk.
A maratonra benevezett versenyzők 8:30 órakor rajtolnak,
A félmaratonra benevezett versenyzők 8:30 órakor rajtolnak,
A Crossra benevezett versenyzők 9:30 órakor rajtolnak.
A gyerekek 12:00, 12:10 , 12:20, 12:30
Family 13:00-kor rajtol.
A kijelölt útvonal betartása, valamint az ellenőrző pontok érintése kötelező, a szabály be nem tartása a versenyző kizárását vonja maga után. Beíratkozhatnak úgy profi sportolók, mint amatőrök. A sportfelszerelés használata kötelező. A versenyző köteles viselni a szervezők által kiadott rajtszámot a verseny teljes ideje alatt.
A sportfelszerelés a következőkből áll:
Terepfutó cipő, kulacs, pohár vagy egyéb víztároló eszköz(mivel nem bíztosítunk poharat a frissítő pontokon), telefon, rajtszám (a szervezőtől), időmérő chip (a szervezőtől) A szervező fenntartja a jogot, a feltételeket nem betöltő sportolók részvételének a kizárását a versenyről.
Nyeremények:
A Cross, Félmaraton és Maraton összetett (Open) első három helyezettje férfi/női pénzdíjban részesül.
A Cross, Félmaraton és Maraton kategóriánként férfi/női helyezettje külön díjazásban részesül.
A gyerekek kategóriánként fiú/lány első három helyezettje külön díjazásban részesül.
A Family első három helyezettje külön díjazásban részesül.
Minden egyes résztvevő (beleértve family és a gyerekeket is) befutó érmet kap.
A szervező fenntartja a jogot, hogy a rendezvény szponzorainak megfelelően más nyereményeket is kiosszon.
A szervező kötelezettségei:
Az útvonalat kellőképpen megjelölni az eltévedések elkerülése végett, frissítő pontokat biztosítani az útvonal során, biztosítani az első három helyezett díjazását minden kategóriában kihirdetni időben az időhatárt a startot megelőző technikai megbeszélésen, elhelyezni az útvonal során felállított ellenőrzőpontokat, valamint tiszteletben tartani a versenyzők ezekhez való érkezésének sorrendjét, biztosítani a környezetvédelmi előírásoknak való megfelelést, az útvonal során elhelyezett hulladékgyűjtő pontok felállítása által megszervezni a verseny előtti technikai megbeszélést, melyen a közölt információk hivatalosak és minden versenyző által betarthatóak legyenek.
A versenyző kötelezettségei és felelőssége:
A versenyző köteles a versenyszámot látható helyen viselni, ellenkező esetben a szervező nem vállal felelősséget az ellenőrzőpontokon, illetve a célponton való átkelés rögzítésére. Minden versenyző saját felelősségre vesz részt a versenyen, 12-18 éves korig írásos szülői beleegyezés szükséges. A balesetet vagy bármilyen fajta fizikai vagy anyagi kárt szenvedő versenyző, már a versenyre való beiratkozás által lemond bármely kártérítés igénylésének, vagy a szervezésben résztvevő bármely személy ellen való per indításának jogáról, legfőbbképpen: a szervező vagy rendezvény szervezésében résztvevő önkéntesek ellen (fizikai- vagy jogi személyek), a szponzorok ellen vagy a rendezvényt támogató közintézmények ellen (polgármesteri hivatal, helyi tanács, rendőrség, hegyi mentők stb.). A versenyzők kötelesek részt venni a technikai megbeszélésen és figyelembe venni a szervező által kihirdetett információkat. A technikai megbeszélésen a szervező hivatalos információkat hirdet ki, bár ezek nem szerepelnek e szabályzatban. A versenyzők teljes mértékben felelősek bármilyen civil és büntetőjogi kár okozásáért a verseny leforgása alatt. A versenyzők kötelesek bármilyen balesetet a legközelebbi ellenőrzőponton jelenteni. A versenyzők megértik, hogy a szervezők mindent megtesznek a forgalom leállítása érdekében a versenyútvonal egész területén, kötelességük azonban, hogy a forgalomnak megnyitott részeken óvatosan keljenek át, valamint, hogy tiszteletben tartsák a rendőrség, valamint az önkéntesek utasításait minden esetben. A versenyzők kötelessége a környezetvédelmi szabályok tiszteletben tartása. A versenyző megérti, hogy a szervező mindent megtesz a minden versenyző számára megfelelő méretű póló biztosítása érdekében, a megfelelő méret elfogyása esetén azonban a versenyző köteles más méretet is elfogadni.
A versenyzők a következő esetekben kerülnek kizárásra:
A kötelező felszerelés, illetve a versenyszám viselésére vonatkozó előírások megszegése, a környezetvédelmi előírások megszegése, sportszerűtlen viselkedés, az útvonal lerövidítése bármely szállítási eszköz használata a verseny során. A szervező megítélése szerint sérülés esetén a versenyző nem folytathatja a versenyt a versenyszám kicserélése vagy elvesztése a szervező által a technikai megbeszélésen kihirdetett időhatár átlépése.
A panaszokat, fellebezéseket a verseny hivatalos lezárását követő 1 órán belül kell benyújtani a versenybizottsághoz.
A verseny hivatalos ideje 2024.július.21.-én 06-16 óráig tart.
Felelősségi nyilatkozat
A verseny napján, a rajtszám átvételekor a versenyző köteles aláírni a felelősségi nyilatkozatot (formanyomtatvány). A nyilatkozat hiánya a versenyből való kizáráshoz vezet.
Fontos !
A beíratkozással, résztvételi díj kifizetésével, minden versenyző megerősíti, hogy elolvasta, megértette és elfogadta a Szent Gellért Sport Klub Egyesület és a ditrói Önkormányzat szabályzatát, részvételi feltételeit és saját felelősségére vállalja a rendezvénnyel járó kockázatokat !
A nevezési díjakat az alábbi bankszámlára Szent Gellért Sport Klub Egyesületre kérjük befizetni legkésőbb július 19-ig a nyugtát pedig e-mailba elküldeni a " szentgellertcross@gmail.com" email címre, július 12 után kizárólag a helyszínen, a verseny napján lehet nevezni!
Cím: Ditró, cif:42282179
ASOCIATIA CLUBUL SPORTIV SFANTUL GERARD
Számlaszám: RO87BTRLRONCRT0538545001
Banca Transilvania, Piața Libertății 8, Gheorgheni